Menyasszonyi próbasmink a Be Queen Makeup-nál
A menyasszonyi próbasminket általában 1-2 hónappal az esküvő előtt szoktam elkészíteni, de természetesen a te igényeidhez igazodva lehet ennél korábban is. Ha van rá lehetőség, érdemes összehangolni a próbafrizura időpontjával, így együtt láthatod mind a kettőt.
Ami fontos, hogy meglegyen a menyasszonyi ruha, ha lesz második ruha, akkor az is, az ékszerek, egyéb kiegészítők (például hajdísz) és a csokor színei, hiszen ezeket mind figyelembe veszem a sminknél. Ezért megkérlek, hogy hozz magaddal a próbára fotót ezekről.
Törekszem rá, hogy a próbasminket természetes, nappali fényviszonyoknál tudjuk elkészíteni.
Kb 2 órás programot jelent, melynek során először átbeszéljük az elképzeléseidet, felteszek néhány kérdést, hogy megtudjam mi az, ami közel áll hozzád, milyen típusú sminkben szeretnéd látni magad.
Ezután megnézem a színtípusodat színkendők segítségével. Fontos megjegyezni, hogy ez nem egy teljes körű színtanácsadást jelent, hanem csak azt állapítom meg, hogy hideg vagy meleg színtípusba tartozol és ennek megfelelően javaslatot teszek a smink színeire.
Ezután kezdődik a smink elkészítése. Érdemes rászánni az időt, hiszen a próba alkalmával van lehetőség arra, hogy megnézzünk több variációt is, amelyek közül tudsz dönteni. A végső szó mindig a tiéd, hiszen a legfontosabb hogy jól érezd magad a választott sminkben a nagy napon!
Tapasztalataim szerint, akik a hétköznapokon csak minimálisan vagy egyáltalán nem sminkelik magukat, nekik először szokatlan lehet teljes sminkben látni magukat. Ők legtöbbször természetes, visszafogott sminket választanak.
Az elkészült sminkről vagy sminkekről képet készítek, hogy lásd, hogyan mutatsz majd az esküvői fotókon.
A nagy napon pedig egy kis „túlélő csomaggal” kedveskedem neked, hogy szükség esetén meg tudd igazítani a sminkedet például vacsora után.
Jelentkezz be próbasminkre a Kérj ajánlatot oldalon vagy Facebookon!